A madridi San Pablo Egyetemen szerzett jogi végzettséget, Erasmus hallgató volt a németországi Augsburg Egyetemen, és uniós jogból szerzett mesterfokozatot (LL.M, mention très bien) 2002-ben a College of Europe Intézetében. Itt, a College of Europe-nál kezdte meg pályafutását tanársegédként, majd két év után a Latham and Watkins amerikai ügyvédi irodához csatlakozott és európai versenyjogra specializálódott. Ezt követően munkásságát az Európai Parlamentben folytatta, ahol két éven át dolgozott az Európai Néppárt spanyol küldöttségénél (Partido Popular) a Jogi, Piaci és Uniós Belügyi részlegen. 2008-ban az Európai Bizottságnál folytatta munkásságát 2014 novembere és 2019 decembere között Navracsics Tibor EU-biztos kabinetéhez csatlakozott az Európai Bizottságban, ahol az általános és középiskolai oktatásért felelt. Tevékenységi körébe tartozott a vállalkozói ismeretek EU-s oktatásának kiterjesztése, és vezető szervezője volt a 2018-as és 2019-es Európai Oktatási Csúcstalálkozóknak. Az Európai Néppárttal való kapcsolattartás is a felelősségi körébe tartozott, továbbá gyakran felszólalt vitákon, tanácskozásokon és konferenciákon. 2010 óta a párizsi Institut d'Etudes Politiques vendégelőadójaként európai uniós jogot oktat. Folyékonyan beszél spanyolul, franciául és angolul, továbbá biztos nyelvismerettel rendelkezik németből, olaszból, és kezdő szinten elsajátította a magyart is. 2024 óta a magyar felsőoktatás és kutatás nemzetköziesítéséért felelős miniszteri biztos.
Nemzetközi mobilitási realitások az Erasmus nélkül
Időpont
2025.05.09. 14:00
Helyszín
5. sátor